Respectaţi Legea Educaţiei Naţionale la UMF Tg. Mureş!

Egy nagyon jó cikk jelent meg Kuti János újságíró tollából, a Háromszékben, március 20-án.
Olvassátok el...
Tíznapos közvitatkozás indult a kormányhatározatról, amellyel egy új, magyar és angol tannyelvű kar jön létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Folyik a süketek párbeszéde, illetve a magyarok érvelése süket fülekre talál.
(Az ilyesfajta süketséget a fül-orr-gégész orvosok nem tudják gyógyítani.) A román diákok már többször is tüntettek, mert annyira szeretik magyar kollégáikat, hogy nem akarnak tőlük megválni. A sok hozzáértő többségi nyilatkozó tele van aggodalommal, és mindenkit búsul: a leendő orvosokat azért, mert ha nem románul tanulnak, nem érvényesülhetnek, a román betegeket azért, mert nem tudják megértetni magukat a magyar orvosokkal. Bár manapság már az itthon maradt kevés orvosnak nincs ideje a betegekkel társalogni, mint régen. Nem énekelik a slágert, hogy: Mi fáj, gyere mesélj / Mondj el mindent, tőlem ne félj / Bennem bíznod kell...
Azt nem nagyon értem, hogy a nálunk végző orvos miként is kap munkát Svédországban, Németországban, Fran­cia­országban vagy máshol. Mikor kimennek oda, megkérdik tőlük, milyen nyelven végezték az egyetemet, mire ők válaszolják, hogy románul. Ezért elzavarhatják, mondván, hogy nem tudják alkalmazni, mert nem svédül, németül vagy franciául végeztek. Bár egy fogorvosnak nem kell sokat magyaráznia a nála megjelenő páciensnek. Csak rámutat feldagadt képére, és megmutatja a pénztárcáját. Az orvos benéz a szájába, valamint a bugyellárisába, és egyből tudja, hogy húz, töm, koronáz, vagy kipadolja a szájpadlást.
A magyarok, akik általános orvosok akarnak lenni, kérhetnék, hogy ne az emberorvosi egyetemen, hanem az állatorvosin legyen magyar nyelvű képzés. És ott embergyógyítást is tanulhatnának. Ez ellen nem tudna érvelni senki, mert nyelvtől függetlenül bárki kommunikálhat, például egy beteg marhával. Ha az ember látja, hogy malaca nem eszik, ásítozik, mint egy beteg disznó, akkor elhívja az állatorvost, és panaszait az a disznó nem mondja el. Viszont látszik rajta, hogy ki van egyenesedve a farka, forró a füle, és nem röfög, ha vakarják a füle tövét. Az orvos megvizsgálja, meghallgatja, megtapogatja, és a disznó közben sem románul, sem magyarul nem szól egy árva szót sem. A doktor mégis segít rajta.
Kutyámat, macskámat is hordtam az állatorvoshoz. Azok sem beszéltek, sem románul, sem magyarul. (Bár bevallom, magyarul értenek a szép szóból.) A macska csak keservesen nyávogott, a kutya még keservesebben vonított. A doki se nem nyávogott, se nem ugatott, mégis meggyógyította őket.
Na, az ilyen orvosokat kellene átképezni. Az állatorvosi képzést kell ötvözni az emberorvosival. Az így képzettek sima ránézéssel, lázméréssel, tapogatással, kopogtatással felismernék a diagnózist, felírnák a gyógyszert, a beteg szó nélkül mehet a patikába. Ott ráírják a dobozkára, hogy 3x1, és a beteg tudja, hogy reggel, délben, este be kell vennie egy gombot.
Az ilyen orvosok aztán külföldön is sokkal könnyebben érvényesülnének, mert papírjuk lenne róla, hogy anélkül is meg tudják gyógyítani a beteget, hogy bár egy szót váltanának vele.